Bizonyára valamennyien hallottatok már a Csillagainkban a hiba című könyvről vagy filmről. Ebben a bejegyzésben a KÖNYVRŐL mondom el a véleményem, amit pdf dokumentumban olvastam.
Moly.hu-s leírása:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Átlagos értélkelése (csillagozása):
5 csillag (1790-en csillagozták, ebből 1139 ember adott 5 csillagot)
Ebből a könyvből AttilaTheBookaholic, youtube-os is készített booktalk videót, amit ide kattintva meg tudtok nézni. (VIGYÁZAT, A VIDEÓ MÁSODIK FELE SPOILERT TARTALMAZ!!)
Az én véleményem:
Iszonyatos kettős érzést váltott ki belőlem. Nem mondhatom, hogy nem tetszett, mert nem igaz, de nem ájultam el tőle annyira, mint mások.
Először is a borító(k). A régi kék borító (bal oldalt) egyszerű, és szép. Szerintem ez illik hozzá a legjobban, ahogy elképzeltem a szereplőket. Őket is pont ilyen letisztultnak, gyönyörűnek találtam. Az újabb, filmes verzió nem tartozik a kedvenceim közé. Hogy miért? Nem tudom megmondani. Igazából nagyon szépen visszaadja azt a hihetetlen mértékű szeretetet ez a mosoly, amit Hazel és Augustus (Gus) éreznek egymás iránt.
A címről. Lehet, hogy bennem is hiba van, nemcsak a csillagokban, de nem értettem a címet. Miért ezt adta az az író? Nem is találgatok, pont olyan titokzatos, mint a Mennyei megbánás vége. (Akik olvasták a könyvet, tudják mire gondolok.)
Összességében a tartalomról. Váratlan, fordulatos, érdekes, nehéz. Igen, az utolsó szó tényleg a nehéz volt. Mégpedig azért, mert félbe kellett szakítanom az olvasást pár napra, hogy felfogjam. Meg kellett értenem, milyen nehéz olyan embernek lenni, aki tudja, hogy nem sok ideje van hátra. Beleképzelnem magam abba a helyzetbe (bár még nagyon fiatal vagyok hozzá), milyen olyan szülőknek lenni, akiknek a gyereke rákos/vak/haldoklik/meghalt, egyáltalán nincs vele minden rendben. Erős empátiát kíván. Később ott folytattam, ahol abba hagytam, és így, aprólékosan, felfogható volt.
Én 5/4 pontot adok erre a könyvre. Ha kedvet kaptatok hozzá, olvassátok el. Csak ajánlani tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése